Amikor apuék beköltöztek külvárosi házikónkba, ültettek egy meggyfát, egy sárgabarackfát és egy fügefát. Éveken át csodásan termett a meggy, a barack és a füge, így gyermek- és fiatalkorom szorosan összefonódik ezekkel a gyümölcsökkel. Egyik évben annyi barack termett, hogy ötven üveg lekvárt főztünk belőle. Hetekig narancssárgák voltak az ujjaim, még verset is írtam a barackokról. Ahogy azonban az évek múltak, egyre kevesebb meggy és barack termett. Meggyfánk törzsét megtámadta valamiféle kórokozó, s ha ez nem lenne elég, egy idő után már nem csak a rigókkal, de kukacokkal is osztoztunk a termésen. A barackfa valamivel tovább bírta, míg a sárgabarackok még éretlenül rohadni nem kezdtek a fán, hogy aztán a földre pottyanva már ehetetlenek legyenek.
Aztán egyik évről a másikra nem termett több meggy, később pedig már barack sem. Hátsó kertünk elgazosodott, és az időnkénti fűnyíráson kívül már senki sem foglalkozott vele. Csendes, nyugodt családi életünkben is lassan, évről-évre szaporodtak a viták és összetűzések, észrevétlenül belopva magukat a hétköznapokba. Mint a lassan kiszáradó és megrohadó barackfára, a szülők kapcsolatára is rányomta az élet pecsétje bélyegét, és a viták, akárcsak a meggyben megbújó kukacok, emésztették őket. Az egyetlen gyümölcsfánk a fügefa maradt, amit egy félreértés következtében, még nagyon is élő, termő állapotában tövestül kivágta édesapám. Nemcsak anyunak, de az egész családnak ez a fa volt a kedvence, a kert ékköve, így, ahogy anyu megfogalmazta, „ez volt az utolsó csepp a pohárban”. Két héten keresztül folyamatosan veszekedtek, először csak a fügefa miatt, majd minden más is szóba került, mintha egy összesítést hallottunk volna az elmúlt évek nagyobb vitáiból.
Apu azzal próbált vigasztalni minket, hogy egy gyümölcsfa egyébként sem él 10-15 évnél tovább. Mintha nem is terveztek volna hosszabb távra…
S mégis, mikor a vállára dobta jól telepakolt sporttáskáját, és az ajtóban erőltetett mosollyal búcsúzkodott tőlem és a húgomtól, nem az járt a fejemben, hogy mi lesz velünk, hogy mi lesz apával, vagy hogy hogyan fogunk élni ezentúl…
A gyümölcsfák jutottak eszembe, és az üresség a kertben.
Utolsó kommentek